A történelem során Szicíliának sokféle lakója volt. Népek és hódítók jöttek-mentek az évezredek során, és mindegyikük sajátos nyomot hagyott a sziget kultúráján. Szicília legkorábbi lakói a szikánok, az elümoszok, az aszónok és a szikeloszok voltak. A Kr. e. 8. században görög gyarmatosítók érkeztek. Az ő nevükhöz fűződik az első szicíliai városok megalapítása: Siracusa (Szürakuszai), Lentini, Naxos, Catania (Katané) és Messina. Ezek mind tengerparti városok voltak. Az itt élők később további településeket alapítottak, így jött létre többek között Taormina (Tauromeion), Megara Hyblea, Gela, Imera, Szelinusz, Agrigento (Akragasz), Milazzo (Mylai), Segesta. Az oligarcha irányította városok vezetését hamarosan türannoszok, zsarnokok vették át. A leghíresebb és leghatalmasabb Szürakuszai zsarnoka, Gelosz volt. Háborúba keveredett a punokkal, akik kolóniákat kezdtek létrehozni a sziget nyugati részén. Az imerai csatában (Kr. e. 480) Szürakuszai, szövetségesével, Akragasz uralkodójával együtt legyőzte a Hamilcar vezette punokat. A vetélkedés Szicília és Karthágó között azonban folytatódott. A Kr. e. 4. század elején az akkori szürakuszai türannosz, I. Dionüsziosz újra háborúskodott Karthágóval, és bár néhány várost feladni kényszerült, megállította a pun hatalom terjeszkedését. A következő hódító a Római Birodalom volt. Szicília teljes meghódítása három nagy háborúba került Rómának (pun háborúk). A sziget római provincia lett, egy siracusai praetorral és két quaestorral (egy Siracusában, a másik Lilybaeumban). A birodalom kettészakadása után Bizánc fennhatósága alá került a sziget. 827-ben megtört az addigi békés időszak, amikor az arabok (szaracénok) megtámadták a szigetet. A szaracén uralom alá került szigetet a 11. században a pápa által megbízott keresztesek foglalták el. A sereget a Hauteville családból származó Robert Guiscard és testvére, I. Roger (olaszul Ruggero) vezették. Az 1130-ban megalakuló Szicíliai Királyság uralkodója II. Roger lett, a Hauteville dinasztia sarja. A király az ország határait egészen Albániáig, valamint az afrikai partokig tolta ki (Tunisz, Tripoli). A palermói udvar nemzetközi kulturális központtá vált a következő évtizedek során, a világ minden szegletéből érkeztek ide tudósok, politikusok és művészek. 1189-ben (II. Vilmos király halálakor) a Hohenstaufen-ház került a trónra. 1208-ban lett Szicília királya a Német-Római Császárság uralkodója, II. Frigyes (mint szicíliai uralkodót, I. Frigyesként tartják számon). Udvarában már megjelentek a reneszánsz kor csírái. Nagy államférfi hírében állott, természet- és államigazgatási tudományokban is jártas volt. 1250-ben bekövetkezett halála után nehéz idők következtek. A francia király testvére, Anjou Károly lett Szicília királya, pápai invesztitúra révén (Szicília pápai hűbéres volt). Ennek eredményeként a szigetet megszállta a francia hadsereg. A feldühödött lakosok 1282 húsvét hétfőjén fellázadtak az Anjou uralom ellen. A történelem Vespro-lázadás vagy szicíliai vecsernye néven emlékezik a történtekre. A nemesség támogatásával emelték trónra Aragóniai Pétert, akit a korona házassági jogon megilletett (1282. szeptember 4.). A Szicíliai Aragónok dinasztiája (Corona di Trinacria) azonban többségükben gyenge kezű uralkodók sorát jelentette. Emiatt a 14. században a legnagyobb arisztokrata családok (Alagona, Peralta, Ventimiglia, Chiaramonte) magukhoz ragadhatták a hatalmat, és érdekszférákra osztották a szigetet (Négy Vikárius kora). Mivel az Anjouk megtartották a Szicília Királya címet, és a szicíliai Aragónok is tehetetlen uralkodóknak bizonyultak, a spanyol Aragónok ragadták magukhoz a kezdeményezést. 1415-ben a szigetet az Aragóniai Koronához csatolták, Szicília élére alkirály került. A század folyamán "Regno delle due Sicilie" (a Kettős Királyság) néven Nagylelkű Alfonz király egyesítette Dél-Itáliát és Szicíliát. Évszázadokig franciák által támogatott felkelések törtek ki az országban, végül Messinában lángolt fel a népharag, 1672-ben. A Spanyolországgal hadban álló Franciaország (élén XIV. Lajossal) nyíltan támogatta a felkelést. A győzelmek ellenére a franciák kihátráltak az időközben szintén fellázadt Augusta, valamint Messina mögül. Ez utóbbit az Aragónok kíméletlen büntetésekkel sújtották, és ezzel új korszak, a hanyatlásé vette kezdetét a szigeten. A következő időkben a szicíliai korona sokszor cserélt gazdát: a Savoyai ház, VI. Károly osztrák császár uralma után került a spanyol Bourbon Károlyhoz. Az újra önállósuló Nápoly és Szicília királysága lett a Nápolyi Bourbonok országa. Őt a trónon Bourbon Ferdinánd követte, aki az országot lerohanó franciák elől Palermóban keresett menedéket. 1812-ben alkotmányt léptetett életbe, de négy évvel később, az autonóm törekvésekkel bíró arisztokrácia ellenében feloszlatta a parlamentet, és felfüggesztette az alkotmányt. Az első Bourbon-ellenes felkelést (1820-21) követő 1848-as forradalom során Nápolytól független parlament alakult, és haladó követelésekkel (pl. a föderatív olasz állam elképzelésével) rukkoltak elő. A forradalmat vérbe fojtották (1849. május 15.), és visszaállították a Bourbon-hatalmat. Alig tizenöt évvel később azonban, Giuseppe Garibaldi 1860-as partraszállása után Szicíliát és Dél-Itáliát az egységesülő Olaszországhoz csatolták (lásd.: Risorgimento).

1946. május 15-én megalakult a különleges alkotmánnyal bíró, autonóm Szicília Tartomány. Az első szicíliai regionális parlamentet 1947. áprilisában választották meg.