
Szicíliában a nyár meleg, de nem túl forró, a tél rövid és enyhe, október és március között pedig mérsékelt esőzés jellemző. A napsütéses napok évi száma átlagosan: Palermo – 98, Messina – 110, Taormina – 130, Siracusa – 133. Az évi középhőmérséklet a partok mentén 17 és 19 Celsius fok között ingadozik. A legforróbb hónap a július.


Mielőtt nekivágnánk gyermekünkkel az utazásnak, mindenképpen kérdezzük meg gyermekorvosunkat, hogy az adott országban milyen betegségek jelenthetnek veszélyt, s kérjünk tanácsot ezek megelőzési lehetőségeiről. Egy éves kor alatti gyereket kifejezetten kockázatos magunkkal vinni, számukra ugyanis még nem ajánlott bizonyos védőoltásokkal történő védekezés, ezért védtelenek lehetnek egyes fertőző betegséggel szemben. Egy nagyobb utazás esetén azzal is érdemes számolni, hogy a hosszabb utat a kicsik nehezen viselik, ajánlott tehát hazánkhoz közeli célországot választani.
Útlevél:
Kiskorú vagy gondnokság alatt álló személy kérelmét a törvényes képviselő nyújthatja be.
A kérelméhez szükséges:
A szülőknek (törvényes képviselőnek) a közjegyző, a gyámhatóság, illetve az útlevélhatóság előtt tett, a magánútlevél kiadásához hozzájáruló nyilatkozata vagy a szülői felügyelet megszűnését, illetőleg szüneteltetését igazoló jogerős bírósági határozat másolata. Az utolsó pont kapcsán fontos kiemelni, hogy mindkét szülő - közjegyző, gyámhatóság, illetve útlevélhatóság előtt tett - hozzájáruló nyilatkozata szükséges a magánútlevél kiadásához. Amennyiben a szülői felügyelet megszűnt, illetve szünetel, az ezt igazoló jogerős bírósági határozat másolatára van szükség.
További információk: www.magyarorszag.hu
Repülővel:
Ha egy kiskorú olyan személlyel száll repülőre, akinek eltérő a családi neve a gyermek családi nevétől, igazolni kell, hogy a személy a kiskorú szülője vagy törvényes gyámja, vagy hogy a gyermek a szülő tudomásával, illetve engedélyével utazik. Igazolás (pl. közjegyző előtt tett nyilatkozat, anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, diákigazolvány stb.) szükséges mind az eltérő családnevű szülővel való együtt utazáskor, mind pedig kíséret nélküli utaztatás esetén, amelyet a gyermek szülője vagy nagykorú kísérője köteles bemutatni a jegy megvásárlásakor vagy az utazás megkezdésekor. 2 év alatti gyermekek részére a Malév járatain csecsemőjegy váltható. Ebben az esetben a baba külön üléshelyre nem jogosult, a felnőtt ölében utazik. Egy kísérővel legfeljebb egy csecsemő utazhat ölben, külön üléshely foglalása nélkül. További csecsemő részére gyermekjegyet kell váltani, amely üléshely foglalására jogosít. Csecsemő külön üléshelyen történő utazása esetén a csecsemővel utazó köteles CE vagy FAA minősítésű babaülést biztosítani. Kérésre a légitársaság babaételt is biztosít.
A „Kísérő nélküli kiskorú" (Unaccompanied Minor, UM) szolgáltatás a magyar légitársaságnál olyan 2 és 16 év közötti gyermek részére igényelhető, aki 16 évesnél idősebb utas kísérete nélkül utazik. A gyermeket az indulási állomáson a hozzátartozótól vagy meghatalmazatott személytől veszi át a Malév és mindaddig felelős érte, amíg a célállomáson az UM dokumentációjában meghatározott személynek átadásra nem kerül. A 2 és 5 év közötti gyermek csak külön légiutas-kísérővel utazhat járatainkon. A szolgáltatás díja függ az úti céltól. Az 5 és 12 év közötti gyermek önállóan is utazhat kísérő nélküli kiskorúként. Ez esetben a gyermek mind a járat, mind pedig a repülőtér személyzete részéről kiemelt figyelemben részesül. A szolgáltatás díja: gyermek díjtétel + 25 EUR / szegmens. 12 évnél idősebb, de 16 évnél fiatalabb gyermek már utazhat önállóan is járatainkon, de természetesen ebben az esetben is van rá lehetőség, hogy kísérő nélküli kiskorú szolgáltatást igényeljen gyermekének. Ennek díja: felnőtt díjtétel + 35 EUR / szegmens. Arra is van mód, hogy ilyen korú gyermekével külön légiutas-kísérő utazzon, ebben az esetben az UM díj mellett a légiutas-kísérő díját is meg kell fizetni, amely az úti céltól függ. A gyermek (UM) önálló utazásához kapcsolódó összes költséget (pl.: étkezés a tranzit repülőtéren, vízumdíj, stb) a hozzátartozó viseli.
Egyes díjtételekből gyermekkedvezmény adható. A kedvezményre az utazás megkezdésekor 2. életévüket már betöltött, az utazás utolsó szakaszának megkezdésekor azonban 12. életévüket még be nem töltött gyermekek jogosultak.
Autóval:
A gépkocsiban utazó, 150 cm-nél alacsonyabb gyereket a testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben (továbbiakban: gyerekülésben) kell rögzíteni. A testsúlynak megfelelő jelöléseket feltüntetik a gyereküléseken is, a következő csoportba sorolás szerint:
0. csoport: 10 kg testsúly alatt
0+. csoport: 13 kg testsúly alatt
I. csoport: 9-18 kg testsúlyig
II. csoport: 15-25 kg testsúlyig
III. csoport: 22-36 kg testsúlyig.
Tippek:
1. Érdemes több kisebb szakaszra bontani az utat, megállni, étkezni vagy egy játszótéren szaladgálni. Jó, ha az utazás előtt mesélünk neki a tervezett kirándulásról. El lehet mondani, vagy játékok segítségével le lehet játszani az eseménysort, hogy lélekben ő is felkészülhessen, vagy még időben feltehesse kérdéseit, elmondhassa az aggodalmait. A gyerek számára biztonságot jelentő játék, kendő, cumi stb. legyen mindig a kezünk ügyében! Lehet neki mesélni az üdülés helyéről, milyen újdonságokkal fog ott találkozni, mit lehet majd ott csinálni, kivel fog egy szobában aludni stb.
2. Strandon vagy olyan helyen, ahol többen is megfordulnak, érdemes először egy kis terepszemlét tartani a gyerekkel, tájékozódási pontokra felhívni a figyelmét. Megbeszélni vele, ha mégis elkeveredik, milyen, messziről is látható objektumhoz menjen vissza, és hogy ott fogjuk mi is keresni. Segítség a szülőnek a sokadalomban egy rikító színű, különleges mintájú sapka, fürdőruha, vagy egy gázzal töltött lufi, amit csuklóra lehet erősíteni. Nagyon gyakori, hogy több bába között vész el a gyerek. Mindenki azt gondolja, most éppen a másik figyel a lurkóra. Adott időtartamra egy konkrét személy vállalja a felügyeletet és váltsák egymást a felnőttek.
3. Ne feledkezzünk meg arról se, hogy a kicsik bőrét fokozottan kell védeni a napsütéssel szemben. Kenjük be őket minél magasabb faktorszámú, vízálló naptejjel, és ne vigyük őket a tűző napra délelőtt kilenc és délután három között. Ha pedig hosszabb időt töltenek a vízben, érdemes rájuk egy vékony, fehér pólót adni.
4. Jó, ha viszünk babakocsit, mert pakolásra is nagyon jó, és strandolás után a szaladgáló csemeték is elfáradnak, elég a csomagokat hazacipelni! Egy nagy pléd is elfér a babakocsi bevásárlóhálójában, de ha apa bevállalja, ez is nagyon jól jön, nem csak a napozáshoz, de kis uzsonnázáshoz is oda lehet telepedni, vagy egy gyors peluscserét is könnyedén megoldunk. Váltópelus, törlőkendő pelenkásoknál mindig van, de nagyobb gyerekeknél is jó a törlőkendőt elpakolni, mert ha esetleg nincs lehetőség kézmosásra, ezzel gyorsan és könnyen letörölhetjük a piszkot a kis dolgos mancsokról, máris lehet eszegetni.

| Róma | Nagykövetség |
| Cím: | Via dei Villini 12-16. 00161 Roma |
| Előhívó: | 00-39 |
| Telefon: | 06-442 30 598, 06-440 20 32 |
| Ügyelet: | Mobil: 00-39-348-800-81-59 |
|
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: |
Merényi Miklós |
| Fax: | 06440-3270 |
| E-mail: | mailto:titkarsag.rom@kum.hu |
| Honlap: | http://www.mfa.gov.hu/emb/rome |
| További országok, amelyekbe a misszióvezető akkreditálva van: | San Marino, Málta |
| Budapest | Nagykövetség |
| Cím: | 1143 Budapest, Stefánia út 95. |
| Előhívó: | - |
| Telefon: | 460-6200, 460-6201 |
| Fax: | 460-6260 |
| E-mail: | mailto:ambasciata.budapest@esteri.it |
| Honlap: | http://www.ambbudapest.esteri.it/ |
| Budapest | Katonai Attasé |
| Cím: | 1143 Budapest, Stefánia út 95. |
| Előhívó: | - |
| Telefon: | 364-6059 |
| Fax: | 364-6061 |
| E-mail: | - |
| Honlap: | - |
| Budapest | Konzuli Osztály |
| Cím: | 1143 Budapest, Jávor u. 4. |
| Előhívó: | - |
| Telefon: | 460-6234, /6218 |
| Fax: | 460-6290 |
| E-mail: | mailto:consolare.ambbudapest@esteri.it |
| Honlap: | - |
| Budapest | Kereskedelmi Osztály |
| Cím: | 1143 Budapest, Jávor u. 4. |
| Előhívó: | - |
| Telefon: | 460-6201 |
| Fax: | 460-6270 |
| E-mail: | - |
| Honlap: | - |
| Budapest | Olasz Kulturális Intézet |
| Cím: | 1088 Budapest, Bródy Sándor u.8. |
| Előhívó: | - |
| Telefon: | 483-2040 |
| Fax: | 317-6653 |
| E-mail: | - |
| Honlap: | - |
| Budapest | Olasz Külkereskedelmi Iroda |
| Cím: | 1088 Budapest, Rákóczi út 1-3. |
| Előhívó: | - |
| Telefon: | 266-7555 |
| Fax: | 266-0171 |
| E-mail: | - |
| Honlap: | - |
Európai Uniós állampolgároknak csak abban az esetben van szükségük vízumra, ha három hónapnál tovább maradnak Olaszországban. Magyar állampolgárok turistaként érvényes személyi igazolvány (vagy útlevél) birtokában három hónapig tartózkodhatnak az országban. Az érkezést követő 8 napon belül hivatalosan be kell jelentkezni az olasz rendőrségnél. Ha szállodában vagy kempingben szállunk meg, ez automatikusan megtörténik, egyéb esetekben forduljunk a helyi rendőrkapitánysághoz (Questura). Ha valaki három hónapnál (nem EU-állampolgárok esetében 8 napnál) tovább kíván Olaszországban maradni, annak be kell szereznie egy tartózkodási engedélyt (permesso di soggiorno). Ezt a dokumentumot bármelyik nagyobb rendőrkapitányságon (Questura di Provinzia) igényelhetjük. A tartózkodási engedélynek két típusa van: a munkaengedély (lavoro) és a tanulmányi engedély (studio). Mindkét esetben be kell adnunk egy írásos igénylőlapot (domanda), néhány fényképet és egy fénymásolatot az igazolványunkról (vagy útlevélről). Ha munkát keresünk, ezek mellé mellékelnünk kell egy igazolást leendő olaszországi munkáltatónktól. Ha tanulmányi engedélyre van szükségünk, kérnünk kell egy levelet az adott iskolától, mely tartalmazza a képzés részleteit is. Ezt el kell küldenünk hazánk olasz konzulátusához, hogy hozzájuthassunk egy hivatalos ajánlólevélhez vagy nyilatkozathoz. Ezen felül szükség van még egy igazolásra arra vonatkozóan, hogy baleset vagy betegség esetén az orvosi ellátás költségeit ki tudjuk fizetni. A legkézenfekvőbb egy minden esetre kiterjedő biztosítási kötvény. Az uniós polgárok harmadik országbeli családtagjainak három hónapon túli tartózkodásához tartózkodási kártyát kell igényelniük a helyi rendőrkapitányságon (Questura).
Bővebb információ az olasz állami rendőrség honlapján található.
Áruk:
Az Európai Unión belüli vám- és adómentességi kedvezmények -melyek leginkább olyan magas adózású termékekre vonatkoznak, mint az alkohol, a parfümök és a dohány- 1999 óta megszűntek. Megnőtt azonban az a mennyiség, amit az EU-tagállamok polgárai ezekből a termékekből magáncélra bevihetnek. Ezek a vámmentesen bevihető termékek a következők: 800 cigaretta, 200 szivar, 400 szivarka, 1 kg pipadohány, 10 liter égetett szesz, 90 liter bor, 100 liter sör. Más országok állampolgárai számára a korlátok szigorúbbak: 400 cigaretta, 100 szivar, 200 szivarka vagy 500 g pipadohány, 1 liter égetett szesz vagy 2 liter bor és 50 g parfüm. Hogy Olaszországból mi vihető ki az EU-n kívüli országokba, érdeklődjön az adott állam vámszerveinél!
Növények és állatok:
Az EU tagállamból Olaszországba szállított növények és állatok behozatalát csak a fajok védelme és az állategészségügyi szabályok korlátozzák. A nem EU tagállamokból szállított növényeknek és állatoknak szigorúbb ellenőrzésen kell átesniük, és ha kétségek merülnek fel eredetükkel, illetve egészségükkel kapcsolatban, a határon el is kobozhatják őket, amíg a vizsgálatok tartanak.
Autók:
Az EU-n belül az autók szabadon szállíthatók. Ha az utazó autóját Olaszországban szeretné használni (huzamosabb időn keresztül, nemcsak az ideiglenes tartozkódása alatt), e szándékát a helyi közlekedési irodánál haladéktalanul, de legkésőbb az érkezéstől számított hat hónapon belül be kell jelentenie. A szükséges dokumentumok a következők: adás-vételi szerződés, műszaki vizsga, forgalmi engedély.
Adózás:
Az általános forgalmi adó (IVA) az adott terméktől függően 12-35% között mozog. Az EU-n kívüli országok állampolgárai 160 euró fölötti vásárlás esetén az IVÁ-t visszaigényelhetik, ám ez igen hosszadalmas bürokratikus folyamat. Egyszerűbben megkaphatjuk a visszatérítést, ha egy "Euro Free Tax" emblémával ellátott üzletben vásárolunk, nem pedig pl. egy piaci árusnál. Miután bemutattuk az útlevelünket az eladónak, és kitöltöttünk egy nyomtatványt, az IVÁ-t levonják a számlából. A másik lehetőség, ha az ország elhagyásakor bemutatjuk a vámtisztnek a vásárolt áruinkat és számláinkat. Ezután számláinkat lebélyegzik, melyeket aztán vissza kell küldenünk az eladóhoz, és a visszatérítést végül visszajuttatják hozzánk.

Tudnivalók - repülővel:
Megrendelt repülőjegyét ún. e-ticket formájában kapja kézhez, ami azt jelenti, hogy a megadott e-mail címre kapni fog egy visszaigazolást amely tartalmazza a foglalási kódot, majd a fizetés után szintén e-mailben megkapja a repülőjegyét is. Érdemes a visszaigazolást és a repülőjegyet kinyomtatni és magunkkal vinni az utazásra. Az ügyintézésnek ez a módja rengeteg felesleges papírmunkát vesz le az Ön válláról.
2008.május 19-től a járatokat a check-in pultoknál indulás előtt 40 perccel zárják Ferihegy 2. mindkét terminálján, így a beszállító pultoknál az utasfelvétel a járat indulása előtt 40 perccel befejeződik. A megnövekedett utasforgalom és a terminálátépítés miatt javasoljuk Utasainknak, hogy indulás előtt legalább 2 órával érkezzenek ki a repülőtérre, és a beszállításhoz azonnal kezdjék meg a bejelentkezést. Az utazási információk megküldésekor az alábbi tájékoztatást feltétlenül javasoljuk: - Budapesten az utasfelvétel járat indulása előtt 40 perccel zár. - Az utas késedelmes érkezéséért a Malév nem vállal felelősséget. - Ezért kérünk minden utasunkat, hogy indulás előtt 2 (két) órával jelenjen meg a reptéren.
Figyelem! A nemzetközi repülőforgalomban a szabadon szállítható csomag súlya személyenként 20 kg (egyes esetekben ettől eltérhetnek a légitársaságok), az ezen felüli csomagokat fizetés ellenében lehet föladni. Babakocsit, autóban használatos babaülést a csomagtérben felár nélkül szállítunk (nem szükséges előre bejelenteni). Az utasaink biztonsága és kényelme érdekében az utastérbe csak egy max. 6 kg súlyú, méreteit tekintve max. 55 x 40 x 20 cm-es csomagot szabad vinni.
Tudnivalók - busszal:
Az előre egyeztetett találkozási helyszínen idegenvezetőnk várja az utasokat, ezt követi a beszállítás. A tájékozódást megkönnyíti az autóbusz szélvédőjére helyezett "Millennium Utazási Iroda"-feliratú tábla. Sürgős esetben -és csakis akkor- hívja ügyeleti mobilszámunkat! (06-20-779-4104)
Ne felejtse otthon utazási szerződését, biztosítási kiskönyvét (amennyiben kötött utasbiztosítást) a segélyszámmal és a szállásfoglalást igazoló ún. vouchert! Felhívjuk figyelmét, hogy az előzetesen meghirdetett program az időjárás függvényében változhat!
HASZNOS FOGALMAK
Voucher:
A voucher az a dokumentum, mellyel Önnek garantáljuk a foglalását, és Ön a szállás elfoglalásakor igazolja, hogy lefoglalt egy szállást/szolgáltatást a kínálatunkból. Minden adat megtalálható rajta, mely a foglalásával és a szolgáltatással kapcsolatos: a tulajdonos nevén és elérhetőségén kívül tartalmazza a szállást elfoglaló személyek számát, nevét, továbbá azt, hogy mely időszakra szól a foglalás.
BBP:
Külföldi utazás vagy tartózkodás idejére szóló betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás. A legtöbb ilyen módozat ezen túlmenően tartalmaz különböző segítségnyújtási (assistance) szolgáltatást is. Pl. az igazolvány (kötvény) felmutatása ellenében a külhoni orvos - sürgős szükség esetén - a beteget ellátja, és honoráriumát később a biztosítóval számolja el.
Valuta/deviza:
A két fogalom nem azonos. A valuta valamely ország (országcsoport) törvényes fizetési eszköze egy más ország fizetési forgalmában, annak fizikai megjelenési formájában. Tehát például Magyarországon valuta egy US. dollár bankjegy, vagy az euró magyarországi bevezetéséig az eurós papírpénz, maga a kézzel fogható bankjegy vagy az érme. A deviza ezzel szemben valamilyen valutára szóló követelést testesít meg, ez egy nemzetközi elszámolásra szolgáló fizetőeszköz. Így például deviza Magyarországon a dollárra szóló banki betét, folyószámla, utazási csekk, utalvány, átutalás, stb.
ISIC:
Az egész világon egységesen elfogadott okmány, melynek segítségéval a tanulói státuszt igazolhatjuk. Világszerte számos múzeum, szálláshely, étterem, szórakozóhely ad rá kedvezményt, az UNESCO által a Világörökség részévé nyilvánított műemlékek az igazolvánnyal 20-50% kedvezménnyel látogathatóak. Előnye, hogy telefonkártyaként aktiválható kedvezményes hívásokra és internetezéshez.
Guide:
Az idegenvezető nemzetközi (angol) elnevezése. A kifejezés a turistakalauzokra, információs kiadványokra, útikönyvekre is használatos.
Ellátási kategóriák:
Reggeli: kontinentális vagy büfé
Félpanzió: reggeli és vacsora
Teljes panzió: reggeli, ebéd, vacsora
All inclusive: teljes panzió, bizonyos italok ingyenes fogyasztása, esetenként sport és szórakoztató programok, gyermekprogramok. A szállodaleírásban található a pontos információ arról, hogy adott esetben mit foglal magába az all inclusive ellátás.

Utazásunk megkezdése előtt feltétlenül tájékozódjunk a célország vízum -és vámszabályairól, az ehhez kapcsolódó ügyintézésről és díjakról, melyekről részletesen a "Beutazás"-menüpont alatt olvashatunk. Fontos, hogy ellenőrizzük útlevelünk, személyi igazolványunk (EU-tagállamba való utazás esetén) érvényességét, hiszen például új útlevél igénylése esetén 30 napot kell várnunk az elkészült dokumentumra. Ha kötöttünk utasbiztosítást, feltétlenül hozzuk magunkkal a biztosító által előírt dokumentumokat (részletek az "Utasbiztosítás"-menüpont alatt), beleértve a segélykérő számot is! Ne hagyjuk otthon gyógyszereinket, oltási papírjainkat (amennyiben szükséges) és legfontosabb személyes használati tárgyainkat, tisztálkodószereinket! Ügyeljünk az éghajlatnak megfelelő ruházatra (részletesen a "Mit vigyünk magunkkal"-menüpont alatt) Ha repülővel utazunk, csomagolásnál tartsuk szem előtt, hogy a gép utasterébe csak kézipoggyászt vihetünk magunkkal, célszerű tehát időben eldönteni, melyik csomagunkba mit pakolunk, így elkerülhetjük a kapkodást a reptéri csomag -és vámvizsgálatnál.
Parkolás Ferihegyen:
A Ferihegy parkolóba történő megérkezésekor rövid adminisztrációt követően Önt, családját és csomagjait kiszállítjuk a kívánt terminálhoz. A repülőterek 2 km távolságra vannak, ez szállításban kb. 4-5 percet vesz igénybe, a néhány perc regisztrációt is beszámítva, a menetidőt tervezve 15-20 percet vegyenek számításba. Forgalmi akadállyal nem kell számolni a reptér és a parkoló között. Ha a repülőgép indulásáig sok ideje, vagy útba esik az induló terminál, megteheti, hogy családja a csomagokkal kiszáll a repülőtéren és Ön egyedül hozza el az autóját a parkolónkba, regisztráció után kiszállítjuk az induló terminálhoz. Ha bármi oknál fogva túl későn érkezne a repülőtérre, megteheti, hogy felhív minket útközben telefonon és kollégáink kimennek autójáért és visszahozzák azt a Ferihegy parkolóba. Visszaérkezésekor a repülőtérre miután átvette csomagjait, kérjük hívja fel a parkoló kártyán található mobil számot (06/30 5533100), amit lehetőség szerint érdemes mobiltelefonjába már induláskor elmenteni, és kollégáink perceken belül megérkeznek Önért és családjáért. Csomagjai cipeléséről is kollégáink gondoskodnak.Ha gépjárművünket a reptérnél kívánjuk hagyni, éljünk a fedett, őrzött parkoló előnyeivel. Díjszabás és információk itt:
További parkolási lehetőség:
Szicíliában a nemzetközi repülőjáratok a Palermói nemzetközi repülőtérre vagy a Catania-Fontanarossa repülőtérre érkeznek. A szigeten vannak kisebb repülőterek is, például a Vincenzo Florio repülőtér Trapaniban. A kisebb szigetek közül Pantelleria és Lampedusa szigetére is el lehet jutni repülővel.
Olaszországba több fapados járat is indul. A Wizzair Rómába heti négyszer, aSkyEurope Rómába, Nápolyba, Milanóba illetve nyáron Riminibe és a szicíliai Cataniaba indít járatokat. A MALÉV napi 3 járatot Milánóba, 2 járatot Velencébe, Rómába és Firenzébe indít járatokat.
Olaszországban több mint 100 repülőtér található. Ezek közül a legfontosabbak internetes elérhetőségei az alábbiakban találhatók (Rómának és Milánónak két nemzetközi repülőtere is van):
Róma Fiumicino (FCO, Aeroporto Leonardo da Vinci)
Róma Ciampino (CIA, Aeroporto G. B. Pastine)
Velence (Marco Polo)
A további repülőterek listáját és elérhetőségét itt olvashatja.
Személygépkocsival is viszonylag rövid idő alatt el lehet jutni Olaszországba, ahol az autópálya hálózat nagyon jól kiépített, viszont használatáért mindenhol fizetni kell. Olaszországban minden közúti közlekedésben résztvevő gépjárműnek rendelkeznie kell kötelező felelősségbiztosítással, mely fedezi azokat a károkat, amelyekért a gépjárművezető polgári jogi felelőssége megállapítható. Ha külföldi állampolgár saját gépkocsival utazik Olaszországba, feltétlenül győződjön meg arról, hogy a gépkocsi műszaki állapota, biztosítása rendben van-e. Az Olaszországban is érvényes kötelező biztosítással nem rendelkező, vagy műszaki állapota miatt a közlekedésre veszélyes jármű Olaszországba nem léphet be.
A legtöbb szicíliai autópálya (olaszul autostrada) a sziget északi részén található. Közülük a legfontosabbak a Palermót és Catanaiát összekötő A19-es, a Palermót Messinával összekötő A20-as, az A29-es, ami Palermo és Mazara del Vallo között húzódik, és a fizetős A18-as autópálya Messina és Catania között. A sztrádák többségét a hegyes-dombos vidék miatt megemelték, az utakat oszlopok tartják a föld fölött. A sziget déli részén jól karbantartott autóutakon közlekedhetünk.
Olaszországba több Eurolines járat is indul. Budapest–Velence–Firenze és a Budapest–Padova járaton heri kettő, Budapest–Milánó vonalon heti egy járat jár. Két szezonális járat is közlekedik a venetoi Lido di Jesolo, és az Emilia-Romagna régióban lévő Rimini és Cattolica üdülőhelyekre. Léteznek akciós buszos ajánlatok, de érdemes egyéb utazási módokat is megnézni, mivel olcsóbbak, gyorsabbak és kényelmesebbek lehetnek.
Szicília vasúti összeköttetésben áll az "olasz csizmával". Híd híján a vasúti kocsikat kompokkal szállítják át a Messinai-szoroson.
Vonattal Budapestről átszállás nélkül csak Velencéig tudunk utazni, Velencétől átszállással viszont az ország legnagyobb városaiba eljuthatunk. Budapestről még bécsi átszállással van lehetőség Olaszországba utazni.
Budapest - Venezia 16:35 – 07:04
Venezia Euronight járat:
Budapest (Keleti-pu – Kelenföld - Székesfehérvár - Siófok - Balatonföldvár - Balatonlelle - Fonyód - Balatonszentgyörgy - Nagykanizsa - Murakeresztúr - Gyékényes - Koprivnica - Krizevci - Vrbovec - Dugo Selo - Zagreb Gl. Kol. - Dobova - Zidani Most - Ljubljana - Sezana - Villa Opicina - Monfalcone - S. Dona di Piave - Venezia Mestre - ) Venezia S. L.
Az országon belüli közlekedést fejlett légi és vasúti közlekedés i hálózat teszi lehetővé. Az Olasz vasúttársaság honlapján megtekintheti a menetrendet és online jegyvásárlásra is lehetőség nyílik.
Az olasz vasút honlapja: http://www.trenitalia.it
Irodánkban közvetlenül, vagy banki átutalással is intézheti biztosításkötését, az adott számlaszámunkon. További információk:
http://www.sziciliaiutazas.hu/sziciliai_biztositas_content.html

Kötelezõ oltás: Nincs
Javasolt oltás: Nincs
Olaszországban 2002. január 1-jétől az euró (EUR; €) a hivatalos fizetőeszköz.

Bankkártyák: MC/EC, Visa, Amex, Diners kártyákat a legtöbb szállodában, valamint az éttermekben és üzletekben elfogadják. A pénzkiadó automaták az MC/EC és Visa kártyákat elfogadják.
-EU-tagállamba való utazáskor elegendő-e a vezetői engedély (jogosítvány) a személyazonosság igazolásához?
-Nem, a jogosítvány nem elég. Az Európai Uniós csatlakozás napjától (2004. május 1.) a magyar állampolgárok az unió tagállamaiba az 1991. április 1-je előtt kiállított igazolvánnyal (kemény borítójú, népköztársasági címerrel), az 1991. április 1-je után kiállított igazolvánnyal (puha borítójú, köztársasági címerrel), a 2000. január 1-je után kiállított igazolvánnyal (kártya formájú, műanyag), illetve 2000. január 1-jét követően kiállított ideiglenes személyazonosító igazolvánnyal is utazhatnak.
-Mit tegyek, ha várhatóan több órás késéssel érkezem az előre lefoglalt szállásra?
-A lefoglalt szállásokat a legtöbb helyen este 20.00-ig kell elfoglalni. Ha Ön előre tudja, hogy erre az időpontra várhatóan nem tud odaérni, már foglaláskor mindenképpen jelezze irodánk felé, hogy intézkedni tudjunk.
-Fizethetek-e Prágában euróval?
-Nem, minden országban csak a hivatalos fizetőeszköz használható, amely Csehországban jelenleg a korona. Ellenben Szlovákia 2009 januárjától bevezette az eurót, itt fizethetünk a közös valutával.
-Az Európai Unión kívüli országba utazom. Milyen beutazási feltételeknek kell megfelelnem? Milyen dokumentumokra lesz szükségem?
-Az egyes országok vízum-,vám- és egyéb rendelkezései nagyon eltérőek lehetnek, tájékozódáshoz kérjük látogassa meg az ország xutazas-honlapját (például Törökország esetében a törökországiutazás.hu weboldalt), vagy a Külügyminisztérium honlapját!
-Köthetünk-e a Millennium Utazási Irodánál biztosítást?
-Igen. Irodánkban EUB-biztosítás köthető, mely sok előnyt hordoz. Ez többek között megmutatkozik az árakban is. Bővebb információt az egyes honlapok "biztosítás" menüpontja alatt találhat.
-Hol található a Millennium Utazási Iroda irodája?
-Irodáink Budapesten a II. és a VI. kerületben találhatók. Budai oldal: Irodánk a Fény utcai piac és a Mammut üzletház szomszédságában található, közvetlenül az utcáról nyílik. Címünk: 1024 Budapest, Fény u. 2. Pesti oldal: A Király utca és az Oktogon közé esik a Szófia utca. Szervezőirodánk a belső udvarról nyílik, a kaputelefonon egyértelműen jelezve, hogy hová kell becsengetni. Címünk: 1068 Budapest, Szófia u. 15. fsz. 1.
-Lejárt az útlevelem érvényességi ideje. Mennyit kell várni az új útlevélre?
-Az igénylést követően a hatóság 30 napon belül készíti el a magánútlevelet. A soron kívüli eljárás (természetesen plusz díj ellenében) öt munkanapot vesz igénybe. A kérelmező az útlevelet postán kapja meg, de kérheti azt is, hogy az okmányirodánál vegye át.
-Szeretném magammal vinni házikedvencemet külföldre. Szükség van-e a kutyusok és cicák számára valamilyen dokumentumra?
-Igen, a határokon fel kell mutatni a kutyák, macskák és vadászgörények számára kiállított egységes igazolványt, amelybe bevezették a veszettség elleni oltást, és a galandféreg ill. kullancs elleni kezelés tényét is (mikro-chippel vagy tetoválással is el lehet látni a házi kedvencet). Egyesült Királyságban, Írországban, Máltán és Svédországban azt is igazolni kell, hogy az oltás hatékony volt (oltási bizonyítvány, lehetőleg két nyelvű). A szükséges vizsgálatokat legalább 6 hónappal utazás előtt el kell végeztetni.
